"...kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk. "
József Attila: Hazám
Ha a kivándorlásról hallunk, szinte biztos, hogy általában a nagy gazdasági világválság jut eszünkbe. Valójában már a 19. században elkezdődött és a második világháború után is tartó folyamatról van szó.
Puskás Julianna tanulmányában korszakokra bontja. Ebből itt csak a kutatásunk tárgyát képező időszakokat sorolom fel, a teljes tanulmány a lenti linken letölthető.
1. Első nagy hullám (1880-1914)
1861 és 1913 között csaknem négymillió, az Osztrák - Magyar Monarchiából érkezett bevándorlót regisztráltak az USA-ban. Ezek többsége (2,3 millió) 1899 után érkezett. Sokan ekkor többször is megjárják Amerikát. Céljuk többnyire nem a letelepedés, hanem a pénzkeresés, melyből itthon földet szándékoznak venni.
2. 1920-1930-as évtizedek
A világháború után szigorítások kezdődnek. Először az USA vezet be új rendelkezéseket. A kongresszus 1921-ben elfogadta az Emergency Quota Acti-ot, mely évenként a lakosság 3% -ban határozza meg a beengedhetők számát. 1921-ben az 1910-es népszámlálási adatokat vették ehhez alapul. 1924-ben ezt tovább szigorítva visszanyúlnak az 1890-es népszámlálási adatokhoz.
"A kapuk bezárása a nem kívánatos bevándorlóknak
minősített közép- és kelet-európai tömegek elutasítását célozta. Az elvándorlások nagy hulláma tehát nem természetes úton csitult el a kelet-közép-európai
országokban. Nem úgy, mint például Svédországban vagy Németországban, ahol a hazai ipar
fejlődése a tömeges elvándorlások ellen hatott, felszívta a mezőgazdaság munkaerőfeleslegét, és otthon maradásra ösztönzött a bérek alakulása is. ... Miután az USA bezárta kapuit, m·s irányokba kezdtek formálódni
a tengerentúlra vándorlások útvonalai: az 1920-as évek második felétől Kanada, Argentína és
Brazília a fő célállomások, de alig néhány év múltán, a nagy gazdasági válság idején ezek az
országok is bezárták kapuikat."
részlet a tanulmányból
3. Az 1940-1950-es évtizedek
A háború végére több mint 11 millióan voltak hontalanok Európában. ( Oka: menekülés, erőszakos elmozdítás, kényszermunka- és haláltáborok)
Az "ex-enemy" országaihoz tartozók számára egy új kontinensen kezdet új élet látszik megnyugtatónak. A befogadó országok enyhítenek a korábbi bevándorlási szabályokon, de egyszersmind intézményesítik is azt.
/USA 360.000 fő, Kanada 150.000 fő, Dél-Amerika 140.000 fő, Ausztrália 200.000 fő, Új-Zéland 10.000 fő/
A bevándorlókat az ország gazdasági, politikai szükségletei szerint válogatják ki. Ezért a bevándorláskor bediktált adatok nagyon sok esetben nem fedik a valóságot. A letelepedés engedélyezésének érdekében alacsonyabb iskolázottságot vallottak be. A magyarországi kivándoroltak kb. 30%-a felsőfokú végzettségű volt. Ezt az arányt az 1970-es (USA)
népszámlálás adja már vissza reálisabban.
1956. "Az 1956-os munkaképes magyar menekülteknek több mint a fele volt diplomás,
szakmunkás vagy betanított munkás. Sok volt között¸k a természettudós vagy orvos, és még
többen voltak egyetemi hallgatók. átlagéletkoruk 25 éven alul volt. (Report to the President
by the President's Committee for Hungarian Refugee Relief, 1957:5.) Nixon alelnök
Magyarországról hazatérve megállapította, hogy azok az országok, amelyek a magyar
menekülteket befogadják, tapasztalni fogják, hogy nem terhet vettek magukra, hanem értékes
nemzeti vagyonnal gyarapodtak."
részlet a tanulmányból
